Kategória: Friss

2019. március 26. Együttműködés

Együttműködést kötött a Dunaújvárosi Egyetem és a budapesti Goethe Intézet- ezta hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be a felsőoktatási intézmény vezetősége. A kooperáció része egy kulturális programokból álló rendezvénysorozat, amelynek célja: egyfajta kulturális “helyi párbeszéd” kialakítása Dunaújvárosban és más városokban is.

Bővebben

2019. március 26. Hajmeresztő

Újabb előadás készül a Bartók Színházban, ráadásul egy rendhagyó krimi formájában. A Hajmeresztő címet viselő darab vége a nézőkön múlik, ugyanik ők segíthetik a nyomozást, és jöhetnek rá a gyilkos kilétére.

Bővebben

2019. március 26. Együtt Indultunk

Hum Lászlóval nosztalgiázott az idén fennállásának 65. évfordulóját ünneplő Munkásművelődési Központ. Az „Együtt indultunk” ünnepi rendezvénysorozat egyik eleme volt az a beszélgetős est, amelynek részeként az MMK-val kapcsolatos gyerekkori emlékeket idézte fel az intézmény vezetője Hum Lászlóval közösen.

Bővebben

2019. március 26. Bajnokság

Szerdán a Kisvárda együttesét fogadja hazai környezetben a DKKA felnőtt női együttese. A dunaújvárosi kézilabdázók a magyar kupa négyes döntő után, múlt héten a kínai válogatott elleni meccsel is a holnapi mérkőzésre készültek.

Bővebben

2019. március 25. Járási Hivatal

Március 11-én nyitotta meg kapuit a Dunaújvárosi Járási Hivatala az új székhelyén. Az ügyfeleket a Modern Városok Program keretében megújult, egykori zöld SZTK épületében fogadják.

Bővebben

2019. március 25. Győzelem

Hosszú idő után először három szettes mérkőzést játszott hazai környezetben a Dunaferr SE röplabda csapata. A dunaújvárosiak a Győr csapatát fogadták itthon és a hullámzó teljesítmény ellenére a mieink semmit nem bíztak a véletlenre.

Bővebben

2019. március 22. Megmérettetés

Szombat délután Dunaújváros ad otthont a magyar serdülő korú válogatott bokszolók megmérettetésének most hétvégén a horvátok ellen. A hazai fiatalok egész héten itt edző táboroztak és készültek a mérkőzésekre.

Bővebben

2019. március 22. Történetmesélés Világnapja

A József Attila Könyvtár gyermekkönyvtára a történetmesélés világnapja alkalmából játékos délutánra hívta az érdeklődőket csütörtökön. Az ott működő cimbora klub pedig már a 16. születésnapi ünnepségére készül.

Bővebben

2019. március 22. Újabb sajtóbejárás a Fabó Évában

Újabb sajtóbejárást tartott Cserna Gábor, polgármester a felújítás alatt álló Fabó Éva Sportuszodában közösen a kivitelező konzorcium projektvezetőjével, Borbély Józseffel. Az új vízisport-és fürdő komplexum kialakítása a Modern Városok Program egyik eleme.

Bővebben

Kategóriák

Magyar Média Mecenatúra Program

A D+ Tv médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

Igazságtalanság című színházi mű televíziós adaptációja

“A programot az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatja”

Vételi lehetőségek:

               DIGI HD: 114.5 MHz

               DIGI SD: 128.5 MHz

              UPC: 501-es csatorna

Partnereink:

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata

Dunaújváros Online

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

Archívum