2019. június 11. Híradó

ÓVODAPEDAGÓGUSOKAT KÖSZÖNTÖTTEK – A jubiláló, a nevelési évben kimagasló teljesítményt nyújtó kollégákat is díjazták többek között a Dunaújvárosi Óvoda pedagógusnapi ünnepségén. A bázisintézményként működő óvoda több munkatársa tett sikeres minősítő vizsgát ebben a nevelési évben.

PROGRAMDÖMPING – Ismét itt a nyár de az élet nem áll meg sőt programok tömkelegével várja a kicsiket és nagyokat a munkás művelődési központ az elkövetkező 3 hónapban is. Kováts Rózsa az intézmény igazgatója nyilatkozott stábunknak a várható kikapcsolódási lehetőségekről

A CSALÁDFŐT ÜNNEPELTÉK – A családfőt ünnepelték a Magyar úti klubházban. A Pentele Nyugdíjas Klub tagjai mint minden évben, így idén is megtartották a már hagyománynak számító Apák Napi rendezvényüket, ahol közösségük férfi tagjainak egy kis meglepetéssel készültek.

KETTŐS GYŐZELEM – Itthon fogadta a Pénzügyőrt a Dunaújváros PASE U17-es csapata szombaton, amikor az első osztályozó párharc visszavágóját játszották a felek. A mostani találkozón a mieink indultak előnyből, hiszen idegenben 3-0-s győzelmet arattak, így a feladat egyértelműen a meccs behúzása volt hazai pályán is.