2019. május 4. Híradó

A Városvédők Újtelepért Egyesület ötödik alkalommal rendezte meg a már hagyománnyá vált „Újtelepi Pikniküket.” A családias hangulatú összejövetel célja a közösségépítés.

Még csak 8 éves, de már nemzetközi verseny is megmérette magát Róka Lilla. A Móricz iskola kisdiákja hegedűművész szeretne lenni, eddig minden versenyén első helyezést ért el.

Polgári párbeszédet és előadást tartott Európa jövőjéről a Dunaújvárosi Egyetemen Zupkó Gábor. Az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője egy fórum részeként megpróbálta közelebb hozni az egyetemi hallgatókhoz az Európai Bizottságot, annak feladatai és hangsúlyozni az Európa előtt álló kihívásokat.

Teltház volt a Májusi Mulatság első napján, ahol koncertekkel várták a városlakókat. Aztán szerdán 10 órától családi programok kezdődtek a főtéren, délután színpadi műsor is volt.

Felújítják a dunaújvárosi kajak -kenu szövetség épületének belső részét, amit Cserna Gábor polgármester úr április 30-án, kedden sajtóbejárás keretében tekintett meg. A 92 millió forintos beruházás a Dunaújvárosi önkormányzat és az Emberi erőforrások minisztériuma támogatásával valósulhatott meg.

A Dunaújváros Kenyere jótékonysági akció által összesen félmillió forint gyűlt össze, amelyet csütörtökön délelőtt jelképesen is átadtak a Petőfi iskolának. Az ünnepségen bejelentették az akció következő kedvezményezettjét.